2015. szeptember 3., csütörtök

BIOBAZA termékek tesztje


Sziasztok,
A mai bejegyzésben a BIOBAZA-tól kapott termékeket szeretném Nektek egy kicsit bemutatni, szerencsére -bár pont az esős időben kaptam- volt még meleg, és strand idő, és tudtam tesztelni ezeket a termékeket.
 Három terméket, illetve egy strand táskát kaptam, és mindegyiket egész napos élményfürdőzéskor, illetve utána használtam.
 Az első, amiről beszélünk, legyen az Aranyló Szuperbarnító és napozó dzsem. Erre a termékre voltam a legkíváncsibb, mert nem volt még dolgom hasonlóval. Egy 250 ml-es, tégelyes kiszerelésű, zselé állagú termékről van szó, amiben rengeteg arany csillám van, a színe pedig barnás-bronzos. Az arany csillámok nem túl zavaróak egyébként, de szépen csillognak a napon, és maga a krém is ad egy kis színt, ami nekem külön öröm volt, mikor felkentem a vakítóan fehér lábaimra. Létezik egyébként csillámmentes verzióban is, ha valaki azt preferálná.
Fontos tudni, hogy nem tartalmaz fényvédőt! Rá van írva, hogy emiatt már lebarnult bőrön alkalmazzuk, viszont szerintem így se használjátok magában, csak és kizárólag fényvédővel együtt.
Az illata valami csodás, néha előveszem és csa szagolgatom percekig. Szuper tea illata van.
A hatása szerintem nagyon észrevehető. Én már egy nap után is (bár tegyük hozzá, hogy egy egész napot töltöttem a napon, medencéről medencére járva) észlelhetően elősegítette a barnulást. El sem merem képzelni, hogy ha a nyaraláson nem esős idő van, milyen szép színem lenne. Egyébként természetesen karotint tartalmaz, mint általában az ilyen termékek, és kakaót, illetve 98%-ban természetes alapanyagokból készült. Nincs benne parfüm, parabén, és mesterséges színezék.
Nekem nagyon bevált szerencsére még 12 hónapig jó a felbontástól számítva, így jövő nyáron is használhatom majd.
A másik két termék egy-egy testápoló, az egyik egy Barnulásfokozó testápoló lotion a másik pedig Napozás utáni testápoló joghurt.
A tubusok 150 ml terméket tartalmaznak, és mindegyiknek kellemes kókuszos illata van, ami természetes illatanyag egyébként.
A két termék között a lényegi különbség, hogy a barnulásfokozó segít elmélyíteni a barnaságot, hogy a bőr tovább tartsa meg a megszerzett színt, míg a joghurtnak inkább a hűsítés a fő célja. Ezen kívül természetesen mindkettő a bőr hidratáltságát hívatott visszaállítani. Én kicsit bajban is voltam, hogy melyiket mikor használjam, mert vágytam a hűsítésre is, de szeretném a színem is sokáig megtartani, így közvetlenül a napon tartózkodás után a barnulásfokozót használtam, itthon viszont a joghurtot kentem a bőrre. Állagra egyébként a joghurt tömörebb, a barnulásfokozó kicsit vizesebb, folyósabb, de mindkettő nagyon könnyen eloszlatható. 
Ha csak az egyiket vehetném meg, biztosan a barnulásfokozóra voksolnék, elvégre, bár kisebb mértékben de az is hűsít.
Összességében véve én nagyon elégedett vagyok ezekkel a termékekkel, bár a dzsem elbírt volna egy kis fényvédőt. Akkor sokkal jobb lenne. Sajnos a hatásukról nem készült előtte-utána fotó, de magamhoz képest, és a napon töltött időhöz képest nagyon szépen lebarnultam. 

A BIOBAZA SUN termékcsalád tagjai, ajánlott fogyasztói árak:
BIOBAZA Szuperbarnító napozó dzsem – 3699 Ft*
BIOBAZA Aranyló szuperbarnító és napozó dzsem - 4199 Ft*
BIOBAZA Barnulás fokozó testápolókrém - 2299 Ft*
BIOBAZA Napozás utáni testápoló joghurt - 1899 Ft*
*az árak tájékoztató jellegűek és üzletenként eltérhetnek.
Fentről lefelé a barnulásfokozó, a joghurt, és a barnító dzsem.

Ti szoktatok hasonló, barnulást elősegítő termékeket használni, vagy inkább csak a fényvédelemre figyeltek?

1 megjegyzés:

  1. Napozó dzsemet még soha életemben nem használtam, de a képeket látva azonnal megkívántam őket! :) Igazi napfüggő lány vagyok, engem nyáron el sem lehet rángatni a vízpartokról és a strandokról. Hol lehet beszerezni őket?

    VálaszTörlés